Az Önkéntes Lelkészek folytatják a segítségnyújtást a katasztrofális törökországi földrengések után
- Az ENSZ szerint több mint 1,5 millió ember kényszerült elhagyni otthonát a törökországi földrengések miatt.
- A VM-ek Törökországban több mint 90 tonnányi ellátmányt osztottak szét a katasztrófa sújtotta övezetben élő emberek között.
Két hónappal azután, hogy két hatalmas földrengés sújtotta Törökország déli részét és a szomszédos Szíriát, az Önkéntes Lelkészek nemzetközi csapata folytatja katasztrófaelhárító tevékenységét, hogy segítsen a túlélőknek újrakezdeni az életüket.
A két rengés közül az első, amely február 6-án történt, a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű volt, és ez volt a legerősebb a térségben több mint 80 év óta. A pusztítás mértéke katasztrofális volt. Alig kilenc órával később egy 7,5-es erősségű földrengés rázta meg a környéket, 96 kilométerre az első rengés epicentrumától, ami tovább növelte a pusztítást. Az ezt követő hetekben 16 000 idegőrlő utórengés rázta meg a területet – melyek némelyike elérte a 6,4-es erősséget. Legalább 160 000 épület dőlt össze vagy szenvedett súlyos károkat. Ebben a kataklizmában városok tucatjai váltak lakhatatlanná, több mint 1,5 millió ember maradt fedél nélkül, és több mint 50 000 ember vesztette életét.
Amint megérkezett a földrengések híre, az IAS vészhelyzeti segélyt hagyott jóvá a kialakulóban lévő humanitárius válság kezelésére. Ez lehetővé tette a Los Topos nevű híres mexikói mentőcsapat 18 tagjának, hogy Törökországba repüljön és segítsen megtalálni a romok alatt rekedt túlélőket.
A támogatás lehetővé tette továbbá, hogy Izraelből, Európából, az Egyesült Államokból és Délkelet-Ázsiából érkező VM-ek is csatlakozzanak a törökországi mentési munkálatokhoz. Az IAS Szabadságérmes Perwaiz ul Hasan és Khalida Perwaiz Pakisztánból, valamint az indiai Mohammad Khalil Ullah is csatlakoztak, és további VM-eket vittek magukkal.
Megérkezésüket követően az Önkéntes Lelkészek csapata megbeszélést tartott a török nemzeti katasztrófa- és vészhelyzeti ügynökség (AFAD) illetékeseivel, hogy kiderítsék, mire van a legnagyobb szükség és igény. Antakyába, Hatay tartomány fővárosába irányították őket, amely a katasztrófa sújtotta övezet egyik legsúlyosabban érintett területe volt. Ott egy központi készletraktárban dolgoztak, és megkezdték azt a több hónapig tartó munkát, amelynek során élelmiszert, vizet, takarókat, gyermekápolási termékeket és rendkívül fontos higiéniai eszközöket osztottak szét.
A VM-ek több tonna búzát, rizst, olajat, ágyneműt és terményt rakodtak be a teherautókba és személyautókba, majd segítettek ezeket szétosztani a rászoruló családok között. Sikerült elérniük a túlélőket azokban a távoli falvakban, ahová még nem jutott el a segítség. Akik elvesztették otthonaikat, vagy féltek visszatérni az állandó utórengések miatt, sátrakban laktak.
Bármerre mentek, a VM-eket szívélyesen fogadták, és megköszönték a segítségüket – mind a katasztrófavédelemben dolgozók, mind a többi civil szervezetek tagjai, a faluk vezetői, illetve a szülők és a gyerekek is. Április közepére az Önkéntes Lelkészek több mint 25 000 embernek segítettek és több mint 90 tonna ellátmányt osztottak szét.
Az IAS továbbra is elkötelezett a törökországi VM-ek katasztrófaelhárítási tevékenységeinek támogatásában, hogy az Önkéntes Lelkészek további sok ezer emberen tudjanak segíteni.
A VM csapatnak több képzett munkatársra van szüksége. Azok a tapasztalt európai VM-ek, akik szeretnék bizonyítani, hogy „Mindig lehet valamit tenni”, és részt vennének a törökországi katasztrófaelhárítási munkálatokban, vegyék fel a kapcsolatot a VM Nemzetközi Egységgel:
Email: disasterresponse@volunteerministers.org
Telefonszám: +1 (323) 960-1949